HTML

Bódva-völgy - Cserehát Blog

Az ország egyik leghátrányosabb helyzetűnek mondott térségében rejlő lehetőségeket járjuk körbe gyakorlati szempontból. Hiszünk ebben a vidékben és szeretjük. Sőt, tenni is akarunk érte.

Friss topikok

Asztalosné Zupcsán Erika: A motiváció völgye. Bódva-völgy - Cserehát 2020

2015.02.27. 21:49 BOCS Mentorprogram

dcaz100501_503.jpg

Edelényben születtem. 1982-ben végeztem közgazdászként. Első munkahelyem a Pénzügyminisztérium volt, ahol több területet is megismertem. A gyermekeim születése után is itt folytattam a munkát, de rájöttem, hogy a gyermeknevelés és a közigazgatási munka nem támogatják egymást, ezért a Pénzügykutató Részvénytársaságnál folytattam. Itt dolgoztam 9 évig.

2003-ban a Magyar Alkotóművészeti Alapítvány igazgatója lettem. Egy furcsa csavar után ismét a közigazgatásban találtam magam, s azóta is ott dolgoztam 2014-ig. Azóta az Erzsébet program hálózatában dolgozom. Mivel a szociális területen kellő jártasságra tettem szert, ezért gondolom, hogy a legfontosabb a megszólíthatóság, a stílus és az együttműködés ahhoz, hogy korrekt partnerként tekintsenek ránk azok, akiknek segítséget ajánlunk.

A magyar nyelv nagyon szépen fejezi ki, hogy mi az, ami hatalmunkban áll, s mi az, ami másoktól függ. Gyakran használjuk manapság azt a kifejezést, hogy egy térség felemelkedése... Ám általában a dolgok maguktól nem emelkednek. Sok-sok ember munkájára, erőfeszítésére, emelésére van ahhoz szükség, hogy a dolgok változzanak. Azt azonban mindannyian érezzük, hogy emelni kell. De ki emel kit? Az ország, a költségvetés, a projektek emelnek engem, vagy én emelem a terhet, amikor végrehajtom azokat a feladatokat, amelyek alapján mindezeket megtervezik? Kölcsönhatás. Olyan kölcsönhatás, aminek az eredménye a közjó. A közösségi „jószág”, – mint dolgok sokasága - amely az egyéni, családi jószágok összességét adja, amiben benne van az orvos, a tanár, az erdész vagy éppen a gyárban dolgozó, és az egyéni vállalkozó is. Mindnyájan a közjó megteremtéséért dolgozunk. S e munka során, aki többet kapott, attól többet is fognak számon kérni. Joggal idézhetjük itt a talentumokról szóló példabeszédet; A legfontosabb parancshoz, a szeretethez szükséges talentum mindenki számára egyformán lett szétosztva. Szeretni mindenki képes: a szegény, a gazdag, a magyar, a roma, a kicsi, a nagy – mindenki. Az már egy újabb kérdés, hogy tud-e és akar-e valaki szeretni. Szeretni úgy általában, az emberiséget, az időseket, a gyerekeket, azt igen, de mindezen túl, szeretni a szomszédot, a demens nagymamát vagy a fogyatékkal élő gyermeket, az már más. A szeretet himnuszát sokszor idézzük, de nem hiszem, hogy mindig be tudjuk tartani.

Hogy jön mindez egy területfejlesztéshez? Úgy, hogy mint Epiktétosz (görög filozófus) mondja: „Nem a tények zavarják az embereket, hanem a tényekről alkotott vélemények…” S a vélemények általában közvetített, nem egyszer torz értékeken alapuló vélemények. Amikor SWOT analízist készítünk, mindig felsoroljuk az erősségeket, gyengeségeket, veszélyeket és a lehetőségeket. A gyengeségünk egy más mércével lehet az erősségünk. Lehet. Attól függ, hogy milyen szempontokat vizsgálunk. Ha a Bódva-völgyet ipari fejlesztések szempontjából vizsgáljuk, azt a gyengeségek között fogjuk feltüntetni, de ha a Bódva völgyet a természeti adottságok alapján vizsgáljuk, akkor igen komoly erősségnek tekinthetjük.

Mégis, mi akkor a problémánk? Tömören válaszolva: az egyenlőtlen elosztás. A mi vidékünkön statisztikai összehasonlításban az országos átlaghoz képest alacsonyabb egy főre jutó jövedelem mutatható ki, s ha ezt az adatsort tovább bontjuk, további egyenlőtlenségek mutatnak majd rá, hogy élnek itt családok, akiknek a létfeltételekhez szükséges minimum sem jut. Az ezen a helyzeten való segítés szándéka mondatja velünk azt, hogy munkahelyeket kell teremteni, annak érdekében, hogy az emberek el tudják adni a munkaerejüket, s azért megfelelő bért kaphassanak, vagy – és szerintem ez a lényegesebb – engedjük meg nekik, és ha kell, tanítsuk meg őket arra, hogy képesek legyenek eltartani saját magukat és hozzátartozóikat. A valódi önfoglalkoztatás és az ahhoz kapcsolódó megváltozott munkaképesség együttes figyelembe vétele egyre sürgetőbb feladatunk.

Sokszor úgy tűnik a messziről jött ember számára, hogy itt e tájon inkább „élnek” az emberek, mint a nagyvárosok betonfalai között. Addig gondoljuk ezt, amíg észre nem vesszük, hogy a dobozok – tv, internet, stb. - ide is olyan értékeket közvetítenek, amelyek egy látszatvilágba vonzzák az embereket. Kinek van kedve 15-20 fokos hidegben kint játszani a kutyával, amikor vadul lövöldözhet a tankokkal ismeretlenekkel ismeretlenekre egy monitor előtt. És ne mondjuk, hogy mindez ide még nem ért el, minket nem érint. Elért. Elért, mint ahogy a kábítószer, a prostitúció, az erőszak sokféle más formája is. A belső kényszer, hogy szerezni kell. Akár másét, akár más élete árán is, de szerezni kell. Mit? Hát örömöt.

Akkor mérjük a fejlettséget az örömmel? Van öröm pénz nélkül is. Akkor mérjük a fejlettséget a kényelemmel? Úgy tudom, hogy a kényelem az emberi test egyik legnagyobb ellenfele. Ha valakit minden motivációtól megfosztunk, az életét veszíti el. És talán ez a legfontosabb gondolat. Mérjük a fejlettséget a motivációval, illetve annak a lehetőségével, hogy ha valaki elindít egy gondolatot, meg tudja-e valósítani. Fiataljaink azért indulnak el világot látni, hogy ne korlátozza őket a már kialakult társadalmi szokásrend, elvárás vagy éppen ennek ellenkezője. Ez nem baj, ez is lehet előny. Elmennek olyan helyekre, ahol más lehetőségeket ismerhetnek meg, s abban teljesednek ki. A kérdés csak az, hogy vissza is jönnek-e hozzánk, azaz hazajönnek-e? És mi? Hazavárjuk őket? Dehogy várjuk. Sokszor könnyebb megmutatni, hogy az én lányom, fiam, unokám stb. Pesten lakik, ott dolgozik. Az szinte nem is lényeges, hogy mit, csak az, hogy nem itt, hanem ott. Hányszor nem valljuk be, hogy szinte tönkre megy az élete külföldön és nem mer visszajönni, mert a közösség – és elsősorban mi – nem szeretnénk, ha bebizonyosodna róla, hogy nem sikerült a kitörése. Nagyot álmodott. De nem lenne jobb, ha velünk álmodna? Hátha egyszer együtt, hamarabb meg tudnánk valósítani s közös álmaink lennének.

Csaba testvér egyik előadásán hallottam, hogy egy erdélyi nagymama elment hozzá, imádkozzon az unokájáért, hogy Kanadában kapjon állást és meg tudja vetni a lábát. Csaba testvér gondolkodott, majd azt mondta, hogy bizony ő már sok mindenért imádkozott, de ezért nem fog. Azért, hogy jöjjön haza az unoka, hogy szeretetben élje le az életét és legyen közös jövőjük, azért szívesen, de azért, hogy idegenben, egyedül, depressziósan… azért nem. A lényeg, hogy a nagymama elgondolkodott ezen, hazahívta unokáját, s ma egy panziót vezetnek közösen egymást segítve.

Mert a mostani fejlesztési lehetőségek erről szólnak, vagy erről kellene, hogy szóljanak. Hogy közösen, egymással egymásért. Igen, de ehhez a közösséget, az erkölcsöt, az igazságot és még sorolhatnám, hogy mi mindent kell megváltoztatni. És itt jön újra elő a szeretet kérdése, hogy tudom-e szeretni azt a szomszédot, aki éjjel elvitte a krumplimat, levágta a tyúkomat vagy éppen megfenyegette a tanárt, mert rossz jegyet adott az egyébként rossz jegyet érdemlő nebulónak.

Mit is kell tehát fejleszteni? Egyetértek azzal, hogy minden anyagi fejlesztés lehetőséget ad arra, hogy a Maslow piramis feljebb lévő motivációit keressük. Amíg az emberek az alapvető létfeltételeiket nem tudják kielégíteni, addig nem gondolnak társadalmi megbecsülésre. Az alapvető létfeltételeiket pedig nem fogják tudni kielégíteni, ha nincs meg bennük a tenni akarás, a tetterő és az ehhez szükséges önfegyelem. Nem volt véletlen, hogy megváltozott munkaképességet említettem korábban, azért tettem, mert szerintem azok, akik hosszú ideig kiesnek a munka világából, azok szellemi, vagy tudati szinten szintén a megváltozott munkaképességűekhez tartoznak. Olyan fejlesztéseket kell tehát megcélozni, amely munkalehetőséget biztosít az emberek számára. Főként azoknak, akiknek nem erőssége a kreativitás.

A másik fejlesztési irány az emberek kreativitásának az elősegítése. Élni és élni hagyni. Ennek egyik lehetséges módja, ha az indulást adókedvezménnyel és/vagy adómentességgel támogatjuk. Nem lesz mindenki egyszerre adófizető, sőt eleinte ez alig elvárható. Ehhez tudati nevelésre, növekedésre van szükség, amihez azt is biztosítani kell, hogy ilyen környezetet lásson maga körül. Nem kérhető számon rajta az, amit mások sem teszek meg. A fejlesztések legnagyobb részét erre kell fordítani. Olyan közösségek kialakítására, amely tudatos, becsületes emberek közmegegyezése, hisz ez lenne a mi társadalmunk lényege. Milyen jövőt szánunk a gyermekeinknek? A „valósítsd meg önmagadat”, - úgy láttam és tapasztaltam - tévút, s elvezethet a gyermektelenséghez, a boldogtalansághoz, a közösségek széteséséhez, s nem hoz nagyobb megbecsülést senki számára, mint a köz érdekét is szem előtt tartó munka. Kis vita cikkemet éppen ezért ismét Epiktétosszal zárom:

„Gyűjts vagyont – szól az ellenvetés – hogy nekünk is legyen” Ha lehet vagyont gyűjteni úgy, hogy közben megőrizzük becsületünket, hűségünket és nagylelkűségünket, mutasd meg az útját és fogok gyűjteni; de ha arra buzdítotok, hogy veszítsem el a magam értékeit, hogy ezzel nektek értéktelen dolgokat szerezzek, lássátok be, hogy igazságtalanok és ostobák vagytok. Mit szeretnének inkább, pénzt, vagy hűséges és becsületes barátot? Ahhoz segítsetek inkább, hogy megbízható és tisztességtudó barát lehessek, és ne biztassatok olyan cselekedetekre, amelyekkel éppen ezt veszítem el. De a hazának – szól az ellenvetés – semmiben nem tudok hasznára lenni. Újra csak azt kérdezem erre, miféle hasznára? Oszlopcsarnokokat és fürdőket valóban nem fog tőlem kapni. De hát mi van ebben? A kovácstól sem kap cipőt és a cipésztől sem fegyvereket. Elég a hazának az, ha mindenki elvégzi a maga feladatát. Ha megbízható és tisztességes polgárrá nevelsz valakit, talán nem vagy hasznára a hazának. Nagyon is. Mi lesz a helyem az államban? Az, amit úgy tudok megszerezni, hogy közben megbízható és tisztességes maradok. Ha erről lemondok azzal, hogy az államnak a hasznára akarok lenni, ugyan mi haszna lehet egy velejéig tisztességtelen és megbízhatatlan emberből?”

Kedves Olvasó! Vedd a fáradságot és olvasd mellé a Szeretet Himnuszt, hogy tudjuk mi dolgunk a világon, s hogyan kellene élni, vagy legalább megpróbálni… Mindazokat pedig, akik ebben segítségünkre lehetnek, fogadjuk szeretettel.

Szólj hozzá!

Címkék: 2020 elszármazottak Asztalosné Zupcsán Erika

A bejegyzés trackback címe:

https://bodvavolgy-cserehat.blog.hu/api/trackback/id/tr777226695

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.