HTML

Bódva-völgy - Cserehát Blog

Az ország egyik leghátrányosabb helyzetűnek mondott térségében rejlő lehetőségeket járjuk körbe gyakorlati szempontból. Hiszünk ebben a vidékben és szeretjük. Sőt, tenni is akarunk érte.

Friss topikok

A BOCS arcai 9. rész: Koleszár Krisztián

2015.06.11. 11:00 Sári Anikó

koleszar_krisztian.JPG

Sorozatunkban a BOCS Mentorprogramból kinőtt Bódva-völgy és Cserehát Turizmusáért Egyesület tagjait mutatjuk be.

Koleszár Krisztián, egyesületünk egyik alelnöke - kiapadhatatlan helyismereti tudással rendelkező túravezetőnk - több térségi kezdeményezésben szerepet vállalt már, többet között a Gömör-Tornai Hagyományos Termék- és Szolgáltatásfejlesztési Klaszter elnökeként is tevékenykedik.

Szülővárosod? Hogyan kötődsz a Bódva völgyéhez?

Miskolc. 1976-ban már keveseknek adatott meg, hogy ott szülessenek, ahol a szülők laknak. Szóval nem Szilas, amit egyébként a hivatalos okmányok a kezdettől fogva állandó lakhelynek tekintenek. A nagyszüleim Szögligeten, Szilicén, Bódvaszilason és Tornaszentjakabon (Antalmajorban) születtek. Tehát javarészt tornaiak vagyunk, kivéve a szentjakabi nagyanyámat, de most közigazgatás-történeti fejtegetésekkel rögtön az elején nem fárasztanék senkit.

Mit szeretsz a legjobban a térségben?

Az egységet. Furcsa ezt mondani egy mai széthúzó társadalommal megvert világban, de így van. A táj földrajzilag, természeti képét tekintve egységes, népe sokgyökerű, multikulturális (ahogyan most divatos szóval mondjuk), de valahogy mégis egybeforrt napjainkra. Szegények vagyunk, mint mindenki az ország keleti nagytérségében, és ez mindig konzervál is. Sok minden, természeti és épített örökség túlélt évszázadokat, mert nem volt mód (=pénz) megváltoztatni.

Mit tartasz a legrosszabb dolognak a Bódva völgyében?

Az igénytelenséget, mondjuk azt inkább országosan. De azt minden általam kicsit jobban megfigyelt szinten: vidékfejlesztés, örökségvédelem, építészet, könyvkiadás.

Az eddigi tapasztalataid alapján szerinted mi hozhatna változást abban, hogy növekedjen az emberek jól-léte, elégedettsége a térségben?

Csak előhúzom a mások által már kitalált spanyolviaszt: társadalmat kell itt visszapótolni, mert enélkül üres a vidék. Ráadásul minőségi népességet, aki van elég érett ahhoz, hogy felismerje, a meglévő örökséget tovább kell éltetni, a régi értékekhez az utolsó szögig ragaszkodik, de hozzá is tesz valamiféle újat. De mindig összeépíti a kettőt, úgy, hogy ez nem fáj. Utána minden megy magától. Tehát értelmes munka(hely) kell és visszahozott, letelepített lakosság. Ne legyünk álságosak: a meglévő népességre már kisüzemet is alig lehet telepíteni. Meg kellene fordítani, ide kell visszapótolni az embert. 

Miért csatlakoztál a Bódva-völgy és Cserehát Turizmusáért Egyesülethez? Miért tartod jónak ezt a kezdeményezést?

Mert minden jó kezdeményezés fontos, az is, ami csak egy lépéssel visz előbbre. A csapattagok ismerik a mai jó példákat, elég nagy rálátásuk van ezekre. Ami jó, azt ide kell hozni. Ennyi.

Mivel foglalkozol? Mit szeretsz a legjobban ebben a szakterületben?

Helyismerettel, ez kicsit több mint a helytörténet. Benne van a tájföldrajz, az élővilág, néprajz stb. Most a népi építészet gyakorlati szinten izgat a legjobban, a 2002-es Perkupai Tájház létrehozása óta sokat tanultam, aztán jött az amerikás Szilasi Tájház 2010-ben, tavalytól faluképi rekonstrukciókkal kísérletezgetünk, mint Weöres szülői a „különb féle jerekekkel“.

Ha nyernél 1 milliárd forintot a lottón, mihez kezdenél?

Önző módon először is vennék magamnak időt. Ezt úgy értem, végre csak azzal foglalkozhatnék, ami mindig is érdekelt. Aztán valami nagy építészeti örökség rendbe tételébe kezdenék...

Hogyan képzeled el magadat/térségünket 20 év múlva?

Ünneprontó leszek. Ha a tényeket nézem, akkor feleződik a törzslakosság száma. Nem látok folyamatot, ami vissza tudná ezt fordítani. Én, (ha az égi és ninivei hatalmak engedik) itt leszek.

Melyik három könyvet, filmet, zenét vinnéd magaddal egy lakatlan szigetre?

Könyv: Gabriel García Márquez: Száz év magány

Film: Giuseppe Tornatore: Cinema Paradiso

Zene: Van den Budenmayer: E-moll Concerto

Szólj hozzá!

Címkék: turizmus szegénység elvándorlás BOCS arcai

A bejegyzés trackback címe:

https://bodvavolgy-cserehat.blog.hu/api/trackback/id/tr837531468

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.