Bódva-völgy - Cserehát Blog

Tudta Ön,

• hogy a Világörökség részét képező barlangokat már 1549-ben említi a híres baseli utazó, egyben királyi tanácsos és szepesi kamarás, Georg Wernher?

• hogy a barlangrendszer jelenleg több, mint ezer barlangjáról tudnak a kutatók, és számuk folyamatosan bővül az újabb felfedezések tükrében?

• hogy a barlangok több tízmillió éves földtani folyamatok eredményei, és ezek a folyamatok a mai napig aktívak és formáló erejűek?

Valóban, az Aggteleki- és Szlovák-karszt barlangjai már évszázadok óta nyújtanak feledhetetlen élményt az idelátogatóknak, és úgy gondolunk rájuk, mint rendkívüli, megőrzendő természeti kincsünkre. De a régészeti kutatások fényében azt is tudjuk, hogy az ember már évezredekkel ezelőtt is ismerte a barlangokat, és amellett, hogy szállást és menedéket nyújtottak, miért is ne képzelhetnénk el, hogy őseink – fáklyáik fényénél – hasonló ámulattal tekintettek a cseppkövek szépségére, mint a mai turisták ezrei.

A földtani egységet képező, ámde két ország területén fekvő barlangrendszer a mérsékelt égövi közép-hegységi karsztosodás egyik legkiemelkedőbb és legösszetettebb példája, mely biológiai, geológiai, őslénytani értékekben is rendkívül gazdag. Az állandó, plusz 10 °C fokos hőmérséklettel rendelkező barlang egyedülálló állatvilágnak ad otthont – sokan nem is hinnék, milyen gazdag fauna képes kialakulni és megőrződni az örök sötétség birodalmában. A barlangokban denevérek, a csak itt honos barlangi vakrák és egyéb teremtmények élnek.

A cseppkőbarlangok a rendkívül magas páratartalomnak és a teljesen pollenmentes levegőnek köszönhetően kiválóan alkalmasak légúti megbetegedésben szenvedők kezelésére is. A Vecsembükki-zsomboly a karszt legmélyebb függőleges barlangképződménye, a Kossuth- és Vass Imre barlangok pedig aktív patakosak. A szlovákiai rész egyik különlegessége a Szilicei-jégbarlang, amely a mérsékelt égövön legdélebbre elhelyezkedő jégbarlang.

A karszt területére látogatók számos felszíni és föld alatti túra közül választhatnak, a rövid, könnyű informatív barlangsétáktól kezdve a kalandosabb és megerőltetőbb programokig. 

Az UNESCO Világörökségi listájára a karsztrendszer 1995-ben került fel, emellett hungarikumként is számon tartjuk, tehát e nemzeti értékünk az értéktárpiramis csúcsán foglal helyet. Úgy véljük a Bódva-völgy és Cserehát Értéktárát is méltóképpen gazdagítja, mint egyedülálló természeti érték és mint a térség egyik legkiemelkedőbb turisztikai vonzereje.

Forrás: www.vilagorokseg.hu, www.hungarikum.hu, www.anp.hu

Fotó: www.huntours.eu

Sorozatunkban a BOCS Mentorprogramból kinőtt Bódva-völgy és Cserehát Turizmusáért Egyesület tagságát mutatjuk be. Mozgalmunkhoz több szervezet is csatlakozott - ez alkalommal Jenei Edit, a Barakonyi Patakvölgy Egyesület elnöke osztja meg gondolatait.

Ha arra kérnek, hogy mutassam be magamat pár szóban - igen komoly bajba kerülök! Egyrészt szeretek beszélni - és csak remélni tudom, hogy nem fecsegni - másrészt annyi minden foglalkoztatott az elmúlt pár évtizedben, hogy a pár szó kevésnek bizonyul rá.

Mindezek mellett  megpróbálom: történelem–népművelés szakon végeztem Egerben. A szak megnevezése már sejteti a koromat is. Három felnőtt gyermek édesanyja vagyok. A szakmát egy ún. komplex művelődési központban kezdtem, majd az anyaság töltötte ki az életemet jó pár évig. Debrecenben találkoztam a civil szférával és annak szabadságában rejlő lehetőségekkel. Szerveztem utcazenét, rádióztam, dolgoztam a civil szervezetek érdekképviseletén, alapítója lettem egy ma is működő, a magyar hagyományokat éltető közösségnek, és innen vezetett az út egy civil fenntartású iskolához. Kisebb megszakításokkal dolgoztam 3 évet az Edelényi Kistérségnél, amiből leginkább megfogható „dolog“ egy internetes, térségi információs portál volt. Jelenleg az időm nagy részét Debrecenben töltöm - és ingázok Tornabarakonyba, ahol ötödik éve önkormányzati képviselő is vagyok.

Sorozatunkban a BOCS Mentorprogramból kinőtt Bódva-völgy és Cserehát Turizmusáért Egyesület tagjait mutatjuk be.

Ez alkalommal Budinszki Istvánt, szervezetünk egyik alelnökét, a Bódva Menti Zöldút gondolatának felvetőjét ismerhetjük meg közelebbről. 

Szülővárosod? Hogyan kötődsz a Bódva völgyéhez?

Mivel Szendrő „egyelőre“ kórházzal és szülészettel nem rendelkezik, így Kazincbarcika lett a szülővárosom. Állandó lakhelyem a Bódva hazai szakaszának közepén elhelyezkedő Szendrő, azonban a munkám a fővároshoz köt. Hiába élek Budapesten, önmagam mindig szendrőiként definiálom, illetve fontos számomra a tájegységi identitás is, hiszen nemcsak az ember formálja a tájat, hanem a táj, a „térség“ is formálja az embert.

Mit tartasz a legrosszabb dolognak a Bódva völgyében?

Sajnos térségünket a periféria területek jellegzetességei hatványozottan jellemzik: megszűnő munkahelyek, romló eltartó képesség, elvándorlások, tudásában leszakadó népesség, rossz elérhetőség, fejletlen infrastruktúra, stb. A települések az EU egyik legfejletlenebb régiójának is a perifériáján „élik" a leszakadó magyar kistelepülések életét. A mindennapokból hiányzik a térség táji-, természeti és szellemi örökségének az ismerete, megélése. A térségben élők gondolkodásmódja, elégedettsége és alkalmazkodóképessége véleményem szerint teljesen más képet mutatna, ha ismernék és használnák azokat az értékeket, amelyekkel a térség valójában rendelkezik.

Sorozatunkban a BOCS Mentorprogramból kinőtt Bódva-völgy és Cserehát Turizmusáért Egyesület tagjait mutatjuk be.

Koleszár Krisztián, egyesületünk egyik alelnöke - kiapadhatatlan helyismereti tudással rendelkező túravezetőnk - több térségi kezdeményezésben szerepet vállalt már, többet között a Gömör-Tornai Hagyományos Termék- és Szolgáltatásfejlesztési Klaszter elnökeként is tevékenykedik.

Szülővárosod? Hogyan kötődsz a Bódva völgyéhez?

Miskolc. 1976-ban már keveseknek adatott meg, hogy ott szülessenek, ahol a szülők laknak. Szóval nem Szilas, amit egyébként a hivatalos okmányok a kezdettől fogva állandó lakhelynek tekintenek. A nagyszüleim Szögligeten, Szilicén, Bódvaszilason és Tornaszentjakabon (Antalmajorban) születtek. Tehát javarészt tornaiak vagyunk, kivéve a szentjakabi nagyanyámat, de most közigazgatás-történeti fejtegetésekkel rögtön az elején nem fárasztanék senkit.

Mit szeretsz a legjobban a térségben?

Az egységet. Furcsa ezt mondani egy mai széthúzó társadalommal megvert világban, de így van. A táj földrajzilag, természeti képét tekintve egységes, népe sokgyökerű, multikulturális (ahogyan most divatos szóval mondjuk), de valahogy mégis egybeforrt napjainkra. Szegények vagyunk, mint mindenki az ország keleti nagytérségében, és ez mindig konzervál is. Sok minden, természeti és épített örökség túlélt évszázadokat, mert nem volt mód (=pénz) megváltoztatni.

Sorozatunkat a BOCS Mentorprogramból kinőtt Bódva-völgy és Cserehát Turizmusáért Egyesület tagjainak bemutatkozásával folytatjuk.

Ez alkalommal Bay Judit, az Edelényi Kastélysziget létesítményvezetője és egyesületünk elnöke osztja meg gondolatait az olvasóval.

Szülővárosod? Hogyan kötődsz a Bódva völgyéhez?

A szülővárosom Miskolc, ahová a kilencvenes évek elején költöztem, addig egy közeli faluban éltem. A Bódva völgyét akkor kezdtem el bejárni, amikor a munkám révén az edelényi kastélyba kerültem. Bár nem a lakóhelyemtől távoli vidékről van szó, mégsem tudtam, hogy milyen értékek, felfedezésre váró kincsek vannak a környéken. Sokakkal előfordul, hogy jobban ismernek távoli tájakat, mint közvetlen környezetüket és ez velem sem volt másként. Nem tudjuk igazán, hogy milyen ritkaságok, érdekességek vannak körülöttünk, ezért is tartom fontosnak, hogy egyesületünk célként jelölte meg a Bódva menti zöldút létrehozását. Túráink alkalmával mi is új felfedezéseket tehetünk, akkor amikor egy-egy útvonalat bejárunk arra is gondolnunk kell, hogy nemcsak a turistáknak, hanem az itt élőknek is meg kell majd mutatnunk mindazt, amire joggal lehetnek büszkék.

Mit szeretsz a legjobban a térségben?

A természeti szépségét, változatosságát, helyenként érintetlenségét és nyugalmát. Mindazt, ami a nyüzsgő hétköznapokat lecsendesíti, harmóniával tölti meg. Ráadásul sok jó emberrel találkoztam, akik hittel, elkötelezetten végzik munkájukat még reménytelennek tűnő helyzetekben is.

Szuhay Péter (sz: 1954. Miskolc), antropológus, muzeológus, a Néprajzi Múzeum munkatársa; 1978-ban etnográfusi, 1980-ban szociológusi diplomát szerez; A Szendrő környéki falvak gazdálkodása a kapitalizmus időszakában, illetve A mai falusi társadalom ünnepei címmel írt szakdolgozati munkákat; a kortárs vidéki társadalom problémái, az 1980-as évek végétől pedig különösen a cigányság társadalomtörténete és a cigány-magyar együttélés változatai érdeklik; Kőszegi Edittel és munkatársaival másfél évtizede folytat videodokumentációt Szendrőládon, de több dokumentumfilmet készítettek a térségben máshol is; ennek a munkának egyik hozadéka a Sosemlesz Cigányország szociográfia is (Magyarország felfedezése, 2012. Osiris kiadó); számos kiállítást, könyvet és tanulmányt, valamint dokumentumfilmet jegyez.

Vegyünk egy jellegzetes képet a térségből, úgy egy másfél évtizeddel ezelőttről: Teresztenye református temploma a falu fölé emelkedő domb oldalán áll, mintegy letekintve a völgyben elterülő falura. Talán költői túlzás az elterülő jelző használata, hisz a falu alig negyven lakosa által használt épületek inkább a meghúzódó jelzőt érdemlik csak ki. Így hát mondjuk azt, a templom kapujából nézve mintha egy tányér peremén meghúzódó házak alkotta falut látnánk.

Edelényben születtem. 1982-ben végeztem közgazdászként. Első munkahelyem a Pénzügyminisztérium volt, ahol több területet is megismertem. A gyermekeim születése után is itt folytattam a munkát, de rájöttem, hogy a gyermeknevelés és a közigazgatási munka nem támogatják egymást, ezért a Pénzügykutató Részvénytársaságnál folytattam. Itt dolgoztam 9 évig.

2003-ban a Magyar Alkotóművészeti Alapítvány igazgatója lettem. Egy furcsa csavar után ismét a közigazgatásban találtam magam, s azóta is ott dolgoztam 2014-ig. Azóta az Erzsébet program hálózatában dolgozom. Mivel a szociális területen kellő jártasságra tettem szert, ezért gondolom, hogy a legfontosabb a megszólíthatóság, a stílus és az együttműködés ahhoz, hogy korrekt partnerként tekintsenek ránk azok, akiknek segítséget ajánlunk.

A magyar nyelv nagyon szépen fejezi ki, hogy mi az, ami hatalmunkban áll, s mi az, ami másoktól függ. Gyakran használjuk manapság azt a kifejezést, hogy egy térség felemelkedése... Ám általában a dolgok maguktól nem emelkednek. Sok-sok ember munkájára, erőfeszítésére, emelésére van ahhoz szükség, hogy a dolgok változzanak. Azt azonban mindannyian érezzük, hogy emelni kell. De ki emel kit? Az ország, a költségvetés, a projektek emelnek engem, vagy én emelem a terhet, amikor végrehajtom azokat a feladatokat, amelyek alapján mindezeket megtervezik? Kölcsönhatás. Olyan kölcsönhatás, aminek az eredménye a közjó. A közösségi „jószág”, – mint dolgok sokasága - amely az egyéni, családi jószágok összességét adja, amiben benne van az orvos, a tanár, az erdész vagy éppen a gyárban dolgozó, és az egyéni vállalkozó is. Mindnyájan a közjó megteremtéséért dolgozunk. S e munka során, aki többet kapott, attól többet is fognak számon kérni. Joggal idézhetjük itt a talentumokról szóló példabeszédet; A legfontosabb parancshoz, a szeretethez szükséges talentum mindenki számára egyformán lett szétosztva. Szeretni mindenki képes: a szegény, a gazdag, a magyar, a roma, a kicsi, a nagy – mindenki. Az már egy újabb kérdés, hogy tud-e és akar-e valaki szeretni. Szeretni úgy általában, az emberiséget, az időseket, a gyerekeket, azt igen, de mindezen túl, szeretni a szomszédot, a demens nagymamát vagy a fogyatékkal élő gyermeket, az már más. A szeretet himnuszát sokszor idézzük, de nem hiszem, hogy mindig be tudjuk tartani.

Bemutatnád magad pár szóval?

Juhász László vagyok, 33 éves, az Edelényi Kistérség Többcélú Társulásának munkatársaként dolgozom a Szendrői Apáczai Csere János Általános Iskolában szociális segítőként. E mellett harmadéves hallgató levelezőn a Miskolci Egyetemen, történelem-filozófia szakon.

Szendrőben is élsz?

Igen, de ez a város sokkal több a számomra puszta lakhelynél, ez az otthonom.

Mi a célod a BOCS –ban?

A közvetlen célkitűzésem egy Szendrőről és nevezetességeiről szóló, fényképekkel gazdagon illusztrált, turistacsalogató, reprezentatív könyv megírása lenne. Szendrő rendkívül gazdag történelmi múltját sajnos csak kevéssé, vagy egyáltalán nem ismerik az emberek, helyi szinten is ez a helyzet, hát még országosan. A várról, a templomokról, a gótikus monstranciáról sokan hallottak, de a városhoz kapcsolódó történelmi személyekről, hírességekről alig. Gondoljunk csak a Wesselényi-összeesküvésben játszott szerepére. Azt szeretném, hogy ha valaki elolvassa majd a könyvemet, az máris kedvet kapjon elutazni hozzánk!

Kép: Tóth György

Írás:  

Kalász László: Nagy jövő mögöttünk

(Ady Endrének)

MAGUNKRA HAGYATVÁN

MAGUNKTÓL HAGYOTTAN

KERESSÜK JÖVENDŐNK

ÁLTATÓ MÚLTUNKBAN

NAGY JÖVŐ MÖGÖTTÜNK!

CSAK CSODÁRA VÁRUNK

TÖBB MINT EZER ÉVE

EZ A MÓDI NÁLUNK