Elgondolkodtató szempontot hallottam a minap, amely mindenképpen megkülönbözteti egymástól a fejlett és fejletlen térségeket, de legalábbis gyakorlatias magyarázattal szolgál egy adott terület gazdasági, szociológiai dinamikájára. Ez pedig az, hogy a szülők mivel ösztökélik tanulásra és jobb teljesítményre csemetéiket.
A fejletlen vidékeken, így a Bódva-völgyben és a Csereháton azért kell tanulniuk a tehetséges fiataloknak, hogy minél jobb eséllyel elhagyhassák szülőföldjüket, és ezt hallgatják már kisiskolás koruk óta. Közben a fejlett vidékeken az a paradigma, hogy a fiatalnak be kell majd illeszkednie a helyi elitbe, és a látótérben lévő, elérhető pozíciókat kell elfoglalnia. Mindehhez nem kell kitépnie magát gyökerestül a szülőföld jelentette közegből, és nem kell valahol idegenként újra kezdenie mindent.
Lehetséges persze, hogy ebben a megközelítésben a fejletlen-fejlett vidékek aránya ma Magyarországon, hogy is mondjam... nem teljesen kiegyensúlyozott. Sőt, hallva a legújabb - persze becsléseken alapuló - elvándorlási számokat, az egész ország egyetlen fejletlen vidéknek tekinthető. Egy, az országon belül is depressziós régiónak tehát egy duplán negatív trenddel kellene szembennie. Ám minket itt most szigorúan csak a szülőföldünk kérdése izgat. Erre keressük a választ: meg lehet-e fordítani a Bódva folyásirányát? Elképzelhető-e, hogy lesz olyan idő, amikor egy dobódéli szülő (van még ilyen egyáltalán?) azt mondja a csemetéjének: tanulj fiam, hogy majd sikeresen gazdálkodj / vállalkozz / taníts a falunkban?
Fotó: Laki-Lukács Boldizsár
