Tíz esztendeje annak, hogy egy fővárosi házaspár Aggteleken kirándulva rátalált egy ígéretesnek tűnő parasztházra, gazdálkodásra alkalmas portával. Rövid időn belül felhagytak városi életmódjukkal, s a nyitott parasztudvaron ma már aggteleki gazdaként készítik díjnyertes lekvárjaikat, gomba-különlegességeiket.Kézműves termékeikhez egytől-egyig saját kezűleg gyűjtik erdő-mező adományát.
2002 nyarán a budapesti Koltay Gábor meglepetés túrát szervezett feleségének az Aggteleki Cseppkőbarlangba. Így kezdődött az ő történetük.
"A barlang és az a lenyűgöző természeti környezet, ami elénk tárult, teljesen megbabonázott mindkettőnket. Augusztusi hétvége volt, a környék telis-tele gombával. Ez csak tetőzte a lelkesedésemet, hiszen imádom a gombákat, gomba szakellenőr vagyok." - mesél a kezdetekről a Koltay házaspár családfője, aki feleségével ide s tova tíz esztendeje hagyott fel a fővárosi élettel, s ma már aggteleki nyitott parasztudvaruk pitvarában szárítják az erdei gombákat, és főzik kézműves lekvárjaikat. Gábor és Krisztina hagyományos módon állítják el a környék erdejének-mezejének, no és saját kertjüknek adományát. Teszik mindezt nem kevés sikerrel. Róka-, kucsma-, potypinka-, vargánya-, trombitagombájuk szárítva és savanyítva is kapható, ez utóbbi változat a gombavizsgáló szakellenőr, agrármérnök és környezetvédelmi szakmérnök Koltay Gábor saját találmánya. Magyarországon rajtuk kívül más nem állít elő hasonló terméket. De tartósítószer-mentes, üstben főzött lekvárjaik is méltó helyet foglalnak el a gasztronómiai megmérettetéseken. A közel-múltban somlekvárjuk Magyarország első számú lekvárja lett a Kézműves Magyar Ízek Vásárán.
"Kétségtelen, hogy hazánkban nincs is nagy hagyománya az erdei bogyókból készült lekvároknak - mondja a mosolygós fiatalasszony, majd gyorsan hozzáteszi - mindez nem is csoda, hiszen előállításuk rettentő időigényes."
A magvaváló gyümölcsökkel ellentétben itt a legtöbb energia arra megy el, amíg a sok mag közül elő varázsolják a gyümölcshúst ; mesél Krisztina lapunknak aggteleki parasztudvarukon, majd interjú közben hirtelen felugrik,hogy a nyolcvan literes üsthöz lépjen, s kavarjon egyet a benne rotyogó almahalmon. A fiatal nő egész lényéből derű és hatalmas vitalitás árad, alig hisszük el neki, hogy hajnal négy órától lekvárt főz. Pedig a két nyolcvanliteres üstben ott mosolyognak a kockára vágott almadarabok, finom illatuk betölti az egész udvart.
"A gyümölcs feldarabolásához volt ugyan segítségem, de a fakanalat nem szívesen adom át másnak" - szögezi le a férje által csak gasztroboszorkánynak nevezett Krisztina. A Koltay házaspár udvarán minden munkafázis kézi erővel zajlik; a gyümölcsök, bogyók kimagozásától kezdve a passzírozáson át egészen addig, amíg dunsztba kerül a gyümölcshús. Száraz dunsztot alkalmaznak, azaz a forró lekvár hőjével sterilizálnak. Tevékenységük befejező mozzanata is tradíciókat őriz, mintha csak a vidéki nagymama lekvárkészítési ceremóniáját látnánk. Krisztináék ugyanis a befőttes üvegekbe töltést követ en paplanokba bugyolálják termékeiket, hogy azok ott fokozatosan hűljenek ki. Készítenek almából, szilvából és sárgabarackból is dzsemet, azonban az specialitásuk az erdei bogyók, gyümölcsök, a som, a kökény, a bodza, a szeder, a csipkebogyó, illetve a galagonya. Mindemellett páratlan ízélményt nyújt menta- és citromfű szörpjük is. Az Aggteleki Nemzeti Park meghatározott területeiről, saját két kezükkel gyűjtött bogyókat és gombákat olyan magas minőségben dolgozzák fel, hogy termékeiket most már a nemzeti park védjegye is fémjelzi.
Újra a férj veszi át a szót, aki sikerük titkáról annyit mond, - "Nincs a mi munkánkban semmi ördöngösség, a legfontosabb az, hogy összhangban vagyunk a természettel, nem akarjuk azt kizsigerelni. Mi nem ahhoz a termelői körhöz tartozunk, ahol félérett állapotban kényszerülünk leszedni a gyümölcsöt, pusztán azért, mert a kereskedők ragaszkodnak az eladott mennyiség pótlásához. Legyen szó akár gombákról, akár gyümölcsökről, nálunk a munka menetrendjét és az előállított mennyiséget kizárólag a természet és a jó Isten határozza meg." - állítja határozottan a férj. Majd, hogy még jobban szemléltesse harmonikus viszonyulásukat a természethez, így szól - "Kisétálunk a somcserjéhez, megkóstoljuk a gyümölcsöt, és amikor legzamatosabbnak ítéljük azt, akkor leszedjük, hogy lekvárt, szörpöt készítsünk belőle. Ha pedig adott évben gyenge a somtermés, akkor kevesebb termék készül. Akár tizedannyi, mint előző évben." - szögezi le. Beszél arról is, hogy szeretik a minőségi, finom ételeket, mesterséges adalékanyagok nélkül.
"Tartósítószerre semmi szükség, mint ahogy vegyszeres növényvédelemre sem, ezt ugyancsak megoldja a természet." . állítja a férfi.
A Koltay házaspár egyébiránt mindig is rajongott a természetért, a különbség az előző életmódjukhoz mérten pusztán annyi, hogy ma már nem a Budai-hegyekben, Kerepesen, vagy Szadán gyűjtik a gombát, hanem az Aggteleki Nemzeti Park területén. No és annyi, hogy nem a pesti tömbházban, saját maguk számára, hanem az aggteleki portán, a nagyközönség részére állítják el gomba- és lekvár-különlegességeiket. Krisztina és Gábor lelkesen mesélnek arról is, hogy egészen jól sikerült a falusi környezetbe történő akklimatizálódásuk. Ennek kapcsán megemlítik kulturális kezdeményezéseiket. A férj és feleség ugyanis a lekvárfőzés és gombaszárítás mellett azon is dolgoznak, hogy kultúrát csempésszenek parasztudvaruk csűrjébe.
A portájukon lévő hatalmas, zárt csűrt nem épp rendeltetésszerűen használják, gabonacséplés helyett mozit és színházat üzemeltetnek benne. Az aggteleki csűrteátrumban a nyári időszakban ismert előadó- és képzőművészek is megfordulnak, kétségtelenül inkább a magas, mint a tömegkultúra képviselői közül.
Beszélgetésünk végén kiderült, hogy ma már jóval kevesebb idejük jut művelődésszervezésre, hiszen a termékeikre egyre nagyobb az érdeklődés. Gábor és Krisztina azonban emiatt nincsenek letörve, a falusi környezetben, gazdaszerepben kitűnően érzik magukat. Teljes egyetértésben mondják, életük legjobb döntése volt az aggteleki porta megvásárlása.
