Még egy-két hónap, és megnyílnak az új Európai Uniós források, ezzel pedig megkezdődik az a néhány éves időszak, amikor még esélyünk nyílik arra, hogy jó irányba fordítsuk a Bódva-völgy és a Cserehát sorsát.
Azt gondolom, az utolsó esélyünk - ha nem is a történelemben, de belátható ideig mindenképpen.
Egyrészt nem biztos, hogy 2020 után is lesznek még külső fejlesztési források. Másrészt sokan látjuk úgy, hogy azok a rossz tendenciák, amelyek szülőföldünkön már évtizedek, ha nem évszázadok óta tartanak, a következő években érhetik el végkifejletüket, ami után már nem lesz visszaút.
Lassan egy éve, hogy leírtuk, olyan sok lehetőség van a kezünkben, amennyi sosem volt még a történelem során. De most ezeket a lehetőségeket be kell teljesíteni, eredményekre kell váltani. Mégpedig nekünk kell, az itt élőknek. Nem Budapesttől vagy Brüsszeltől kell várnunk a megoldást. (A kormány vagy az EU feladata csupán annyi, hogy megadják az esélyt - és bármennyire is örökzöld divat nálunk a nagypolitikát felelőssé tenni minden bajért, az igazság az, hogy megadják. De hogy mire megyünk a lehetőségekkel, az csak rajtunk múlik).
Ha nem tudjuk értelmes célokra, egymást kiegészítő, munkahelyeket és perspektívát teremtő fejlesztésekre elkölteni az EU-tól és a magyar kormánytól érkező forrásokat, akkor a vidékünk véglegesen, visszavonhatatlanul szegény marad.
Ha nem tudjuk megmutatni a külvilágnak a gyönyörű természeti környezetünket, az itt még meglévő jó levegőt és csendet, akkor a vidékünk végleg elfelejtődhet, "eltűnhet a térképről".
Ha nem tudjuk a világlátott, sikeres és tapasztalt "hazánkfiait" bekapcsolni szülőföldjük újratervezésébe és a célok megvalósításába, akkor az is elmegy innen, aki ma még reményeket táplál egy élhető élet iránt.
Ha nem sikerül a fiataljainkat - és azokat a fiatalokat is, akik nemzetközi összevetésben is megállják a helyüket! - itthon tartani vagy hazahozni, ha nem lesznek kihívást jelentő, versenyképes jövedelmet kínáló munkahelyek, ha nem lesz értelme itt vállalkozni, ha a szülők nem látják értelmét helyi iskolába járatni a gyermekeiket és nem alakul ki egy olyan polgári közeg, amelyben a művelt emberek közösséget találnak az ünnepekhez és a méltó hétköznapokhoz is, akkor kiürül a vidék, és tényleg csak idősek, betegek, képzetlen munkanélküliek maradnak itthon.
És ha nem sikerül cigány honfitársainkat képezni, ha nem tudunk méltó munkát és célokat adni nekik, ha a roma társadalom nem tud kinevelni egy erős és nagy létszámú értelmiségi elitet, akkor bizony belőlük kerül ki ennek a jövőtlen tömegnek a döntő többsége.
Hogy ilyen jövő vár-e ránk, az most dől el, amikor a következő időszak céljait tervezzük.
A BOCS Program keretében rengeteg jószándékú, tehetséges, tenni akaró és tenni tudó emberrel találkoztunk. A kérdés számunkra már nem úgy vetődik fel, képesek-e az itteniek egy virágzó vidéket teremteni. Mert tudjuk, hogy képesek. A kérdés úgy vetődik fel, képesek-e egymásra találni, és a közös célokért együtt dolgozni.
A közös célok és tennivalók meghatározásához most közös gondolkodást kezdünk: a következő hetekben a térségünk "írástudói": művészek, tudósok, politikusok, vállalkozók; fiatalok és idősek, helyben élők és elköltözöttek gondolatait közüljük arról, milyen Cserehátot képzelnek el 2020-ban, és mit kellene ahhoz tennünk, hogy a képzelet valósággá váljon.
Fotó: Laki-Lukács Boldizsár